A múzeumok éjszakája programsorozat olyan hatékonyan növelte a látogatók létszámát, hogy egy ideje sok más területen is alkalmazzák az ötletet. Az év legrövidebb éjszakáján hallgathatunk kortárs kórusokat, tudományos előadásokat, vagy épp kimehetünk a Nagykőrösi útra, hogy megnézzük, hogyan működik a budapesti nagybani piac.
Mivel általában elég keveset tudunk az elfogyasztott élelmiszerek származási helyéről és útjáról, jó ötletnek tűnt közelebbről is megismerkedni a nagybani piaccal. Az ismeretterjesztéshez abszolút proaktívan áll a piac, bár az esemény bevezető részében lejátszott hivatalos videó szocreál hangulatával elsőre nehéz volt mit kezdeni.
Az egész komplexum hangulata mindenesetre tényleg sajátos. A piac eleve este 7-től hajnali 1-ig van nyitva. Ezzel kapcsolatban folyamatosan érkezik néhány elégedetlen vélemény, de kiderül, hogy több mint 25 év alatt ez a megoldás bizonyult a leghatékonyabbnak. Akárcsak más piacokon, itt is előfordul, hogy az árak leképezik a nyitvatartás dinamikáját, és az utolsó egy órában olcsóbbak a termékek.
A piac nyitott egyéni vásárlóknak is, de az értékesítés csak kereskedelmi mennyiségekben folyik, és van néhány eladó, aki csak előre leadott rendelések mentén hozza az árut. A megkérdezett eladók nagy része leginkább viszonteladóknak értékesít, azt mondják, éttermekkel nem igazán van kapcsolatuk.
Már a néhány órás látogatás alatt is egyértelművé válik, hogy a nagybani piacozás egy speciális életforma, a szereplők között pedig egy laza nagycsaládi viszony van, az összefogás mellett a rivalizálással és az esetenkénti kiabálós összeveszésekkel együtt. „Hetvennyolcban kezdtem, még a Bosnyákon” – mondja egy idős bácsi szipkás cigivel a szájában, egy viharvert kézi taligán ülve. „Áprilistól karácsonyig itt vagyunk. Heti hat nap.” – mondja egy másik árus. A sárga és fehérrépák („csomós zöldségek” volt a szakkifejezés) tökéletes rendszerben felpakolva a kisteherautó csomagterébe, csak ez az indulás előtt két óra meló.
De van szlovén szoftverrel működő banánérlelő, és hozzá magyar banánérlelő mester is. A verseny persze elé nagy: ott a kicsi, rózsaszín, magyar eper és vele szemben a nagy és tűzpiros görög import. Azt mondja a magyar verzió árusa, hogy az emberek már unják az epret, végülis jócskán benne járunk már a nyárban. Bár a piac elkülönül import és magyar termékek szerint, a hazai szektorban is találni sok külföldi árut. A származási ország ugyan nem üvölt a szemünkbe, de kötelező felcímkézni az összes rekeszt, így közelebb hajolva minden zöldségről és gyümölcsről megállapítható, honnan érkezik. Sok egyébként nagyon közelről, az árus saját termeléséből.
Nem csak a származási hely vagy a szelektív szemétkezelés válik egyre fontosabbá és modernebbé a piacon, hanem az eladók infrastruktúrája is. Míg régebben Żukok, ifák és barkaszok uralták a teret, most rallizó targoncások, akiket szinte külön fajként emlegetnek. A forgalom tényleg szürreális, már csak emiatt is érdemes első alkalommal tömegközlekedéssel érkezni. Egyébként személyautónként 800 Ft-ért lehet vásárolói belépőt venni, de még ekkor sem muszáj bemerészkedni a sajátos kresz szerint működő piacra kocsival, leállhatunk a szeparált vásárlói parkolóban is.
A zöldségek és gyümölcsök pedig annyira klasszak, hogy néha érdemes tenni egy nagyobb kitérőt, és megnézni a nagybani kínálatát. Őrületes paradicsom-, cukkini-, zöldfűszer- és gombaválaszték, elképesztő gyümölcsök (például a legfinomabb meggy, amit az utóbbi években kóstoltam). Aztán végleg elveszünk, amikor kiderül, hogy egy friss együttműködés keretében a még emberi fogyasztásra alkalmas, de már nem eladható zöldség és gyümölcs egyből a Magyar Élelmiszerbank hűtőkonténerébe kerül, ahonnan a szervezet aktivistái rövid időn belül szállítanak a rászoruló családoknak.
Innen is üdvözlet Stefán Antalnak és a Nagybani Piac munkatársainak, jó volt osztozni a lelkesedésükben.
