Itt van ez a cím, és azt gondoljátok, hogy valamilyen brutális, nehéz étel következik. Pedig nem.

Először is annyira egyszerű, és olyan gyorsan elkészül, hogy először nem is terveztem, hogy felteszem ide a receptet. Csak úgy gyakorlásképp csináltam azért róla pár fotót evés előtt, ami végül bölcs döntésnek bizonyult, mivel egy morzsa sem maradt a vacsorából.

Ideális hétköznapi étel, kb. 20 perc alatt lazán megvan. És nagyon finom.

Image

Tagliatelle tejszínes sajtmártással és sertéskarajjal 

(2 főre)

  • 25 dkg tagliatelle formájú száraztészta
  • 25 dkg sertéskaraj, 2 mm vastag és 2-3 cm széles szeletekre vágva
  • 1 szál újhagyma, felkarikázva
  • 1 kisebb fej vöröshagyma, apróra vágva
  • 3+3 gerezd fokhagyma, apróra vágva
  • 2 dl tejszín
  • 1 marék friss bazsalikom
  • 5-6 db szárított paradicsom, felkockázva
  • 2-3 evőkanálnyi reszelt parmezán
  • só-bors
  • olívaolaj

A tésztát nagy lábosnyi forró vízben megfőzzük a dobozon szereplő instrukciók alapján.

Egy nagyobb serpenyőbe öntünk 3-4 evőkanál olívaolajat,  rászórjuk a felapírtott hagymákat (2 gerezdnyi fokhagymát meghagyunk a mártáshoz), enyhén sózzuk, és alacsony lángon 3-4 perc alatt üvegesre pároljuk a zöldséget. Közben felszeleteljük a húst, amit rögtön rá is dobunk a puha hagymákra. Átkeverjük és lefedjük. Összesen kb. 10-12 percig pároljuk-pirítjuk, ennyi idő alatt a hússzeletkék aranybarnára pirulnak. (Ha ez nem történne meg, a vége felé lehet kicsit növelni a hőmérsékletet.)

Egy nagyobb lábosban 2 evőkanál olívaolajon fél perc alatt megpároljuk a maradék fokhagymát, ráöntjük a tejszínt, hozzáadjuk az aszalt paradicsomot, sózzuk, borsozzuk és kb. 2 perc alatt felforraljuk. Ha jól időzítettünk, akkor az épp megfőtt tésztát átmerjük a szószra úgy, hogy egy kis főzővíz is átkerüljön. (Amúgy simán leszűrjük a tésztát és a főzővízből egy bögrével  felfogunk kb 1 dl-nyit, amit aztán a tejszínnnel összefőzünk.) A tésztára reszeljük a parmezánt, rászórjuk a felaprított bazsalikomot, sósszuk-borsozzuk és nagy lángon jól átkeverjük. Tálalásnál a sajtmártásos tagliatelle-re halmozzuk a hagymás karajszeleteket, és esetleg további parmezánt reszelünk az étel tetejére.

%d bloggers like this: