Imádom az indiai ízeket, de nem bírom a túlságosan csípős ételeket. Ezért nagyszerű, hogy manapság már rengeteg fajta keleti fűszer elérhető, így az ember otthon, szinte villámsebességgel készíthet magának olyan egzotikumot, amilyenre épp vágyik. Persze a kánaán majd akkor jön el, amikor megtanulok japán és koreai ételeket készíteni, de addig is kényelmes alternatíva a megszokott ízek mellett. Currypor, koriandermag, mustármag, garam masala, friss gyömbér – sziasztok!

Ja és tudjátok mi a titkos hozzávaló? Az igazi indiai-étterem-idéző-fűszer? A római kömény! A köménymagot nagyon nem szeretem, úgyhogy messziről elkerültem eddig bármit, aminek akár csak a neve hasonlított rá. Nagy szerencse, hogy túltettem magam ezen a kényszerképzeten, mert a római kömény isteni!

Image

Csirkecurry rizzsel (2 adag)

  • 1 zacskó rizs (vagy saját főzésű basmati rizs, esetleg jázminrizs)
  • 2 evőkanál semleges ízű olaj
  • 30 dkg csirkemell, falatnyi kockákra vágva
  • 1 közepes fej hagyma, felaprítva
  • 1 teáskanál mustármag
  • fél teáskanál koriandermag
  • 2 teáskanál garam masala
  • 2 teáskanál római kömény, mozsárban kicsit megtörve
  • 1 gerezd fokhagyma, felaprítva
  • 2 cm-es gyömbérdarab, felaprítva
  • 6-7 koktélparadicsom, felaprítva (helyettesíthető 1-2 evőkanál paradicsompürével)
  • 1 dl tejszín

A rizst a doboz utasításai szerint megfőzzük.

Egy nagyobb lábasban lassan melegíteni kezdjük az olajat. Hozzáadjuk a koriander- és a mustármagot, és lefedve megvárjuk, amíg elkezd pattogni. Ekkor hozzáadjuk a hagymát és kb 5 perc alatt üvegesre pároljuk. Félidőben hozzáadjuk a garam masalát és a római köményt is. Aztán az öt perc letelte után jöhet a csirke és a só. Átkeverjük, és továbbra is közepes-alacsony lángon pároljuk. Hozzáadjuk a fokhagymát és a gyömbért, majd további 3 percig pároljuk. Majd a lábosba tesszük a paradicsomot, újabb két percig pároljuk, fedő alatt. Végül a tejszín következik, amivel 2-3 perc alatt összefőzzük az ételt. Végül megkóstoljuk, és ízlés szerint adunk hozzá abból a fűszerből, amit hiányolunk. A főtt rizzsel tálaljuk.

%d bloggers like this: