Egy hete az egyik szupermarketben le volt árazva az édesburgonya, tökéletesnek tűnt hát az időpont e különös zöldség kipróbálására. Először mégsem igazán tudtam, mit is kezdjek vele – legklasszikusabb, amerikai felhasználása az édesburgonyapüré (vagy nevezzük inkább sárga krumplipürének), de ennél valami összetettebbet szerettem volna. Végül egy fantasztikus zöldségcurry-ben végezte az első pár darab édesburgonya (Ipomoea batatas), ami nem ugyanaz, mint a csicsóka (Helianthus tuberosus). A legszembetűnőbb eltérés talán abban áll, hogy az édesburgonyát simán meg lehet pucolni, míg a csicsóka állítólag kínszenvedés. Hívják egyébként ezt a zöldséget batátának is… hát, nem tudom eldönteni, melyik a jobb név. Mindegy, a lényeg, hogy nagyon finom, kicsit hasonlít a sütőtökhöz, de kevésbé markáns az íze, így talán nagyobb teret enged a kísérletezésnek és az ízek párosításának. Például padlizsánnal.

Image

Zöldségcurry édesburgonyával és padlizsánnal

2 főre

  • 2 nagyobb édesburgonya
  • 1 padlizsán
  • 1 közepes vöröshagyma, szeletekre vágva
  • 1 gerezd fokhagyma, apróra vágva
  • 1 cm-es friss gyömbérdarab, apróra vágva
  • 2 dl víz
  • 1 púpos teáskanál paradicsomsűrítmény
  • 1 teáskanál garam masala
  • 1 ek méz
  • 1 púpos evőkanál mazsola, forró vízbe áztatva
  • 1 zacskó jázminrizs
  • 1 ág rozmaring
  • 1 marék földimogyoró
  • petrezselyem a díszítéshez

A padlizsánt kb. 1 cm-es szeletekre vágjuk és besózzuk. 15-20 percig hagyjuk így állni, hogy “kiizzadja” a keserű ízét.

A rizst a doboz utasításai szerint megfőzzük.

Egy nagyobb lábasban 2-3 evőkanál olívaolajat melegítünk. Rádobjuk a felszeletelt hagymát, sózzuk, majd alacsony lángon kb 5 percig pároljuk. Közben megpucoljuk és 2-3 cm-es kockákra vágjuk az édesburgonyát. A hagymához adjuk a felaprított fokhagymát és a gyömbért, majd gyakran kevergetve további 1 percig pirítjuk. Ezután hozzátesszük a burgonyát is és közepes lángon 2-3 percig kevergetjük. Majd felöntjük 1 dl vízzel, és alacsony lángon még 5-7 percig főzzük. Ha szükséges, adunk hozzá még egy pici vizet.

Közben a padlizsánt lemossuk, letöröljük és felkockázzuk. Kicsit megsózva 3-4 evőkanál napraforgó olajon pár perc alatt aranybarnára pirítjuk a kockákat.

Visszatérünk a burgonyához: hozzáadjuk a garam masalát, a mézet és a paradicsomsűrítményt, majd jól átkeverjük és még néhány percig főzzük. Ezután hozzáadjuk a megsült padlizsánt, a lecsöpögtetett mazsolát és a felaprított rozmaringot, gyorsan összemelegítjük és tálalhatunk is: a főtt rizsre halmozzuk a curryt, megszórjuk száraz serpenyőben megpirított és durvára aprított földimogyoróval és kevés petrezselyemmel.

%d bloggers like this: