Nektek van bevált, bombabiztos receptetek piskótasütéshez?

Mert nekem eddig nem volt. Próbálkoztam már sokfélével, de igazából mindig fényévekkel elmaradt a nagymamám, vagy más családtagjaim pihepuha piskótáitól, így nem csináltam túl gyakran. Pedig az otthoni cukrászkodás egyik legalapvetőbb pontja, ráadásul maga a piskótalap nagyon gyorsan megvan, úgyhogy mindenképp érdemes megtanulni az elkészítését.

Receptből annyi van, mint égen a csillag, de a Nők Lapja nemrég megjelent desszertes különszámában egészen jól követhető és részletes leírást találtam, a lap az alapján készült.

A töltelék pedig… az egyik kedvenc alapanyagom a túró, mind édes, mind sós ételekben imádom. Most pedig amúgy is dübörög az eperszezon, a piacon már nagyon finom (nem téli, műanyag.. :/ ) gyümölcsöket lehet kapni, ráadásul ehhez a recepthez nem is kell belőle sok. Próbáljátok ki, isteni.

Image

Piskótatekercs epres túrókrémmel

A tésztához:

  • 6 tojás, szétválasztva
  • 12 dkg porcukor
  • 12 dkg liszt

A krémhez:

  • 250 gramm túró
  • 110 gramm eper, apróra kockázva
  • 1 dl habtejszín
  • 110 gramm porcukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 2-3 teáskanál citromlé (frissen, a citromból facsarva)

A díszítéshez:

  • 40 gramm eper, apró kockákra vágva
  • 40 gramm fehércsoki
  • 2-3 evőkanál tej
  • A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

Egy tálban a tojássárgáját kihabosítjuk a cukor felével, a másik felét pedig a tojásfehérjéhez adva kemény habot verünk. Óvatosan összevegyítjük a kettőt, majd hozzászitáljuk a lisztet, és vigyázva elkeverjük a masszát. Egy nagyobb, téglalap alakú tepsit vékonyan kivajazunk, majd kibélelünk sütőpapírral (a vaj odatapasztja a papírt az edény falához, így majd nem fog ráhajolni a széle), és belesimítjuk a tésztát. 10 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük.

A sütőből kivéve lb 5 percig hűlni hagyjuk a tésztát, majd egy konyharuhára borítjuk, és lehúzzuk róla a sütőpapírt. Ezután még töltelék nélkül, a konyharuha segítségével óvatosan feltekerjük, mintha már a sütit csinálnánk, és hagyjuk tovább hűlni. Így megakadályozzuk, hogy később elrepedjen a tészta.

Amíg a piskóta sül, összeállítjuk a tölteléket. A habtejszínt robotgéppel habbá verjük, majd a túrót villával áttörjük és hozzákeverjük a porcukrot, a citrom levét és héját, valamint a tejszínhabot. Óvatosan beleforgatjuk az apróra vágott epret is.

Amikor a tészta kicsit kihűlt, kitejerjük és egyenletesen eloszlatjuk rajta a krémet. Majd óvatosan újra feltekerjük, lehetőleg szorosan, de úgy, hogy ne túl sok krém folyjon ki.

A díszítéshez egy közepes lábosban kétujjnyi vizet melegítünk, majd a ráhelyezett fém edényben (aminek az alja nem ér a vízhez) kíméletesen felolvasztjuk a fehércsokit. Egy kevés tejjel lehet higítani az állagát, hogy megfelelő legyen a tekercs csíkozásához, amit egy fakanál segítségével végzünk. Végül a maradék felkockázott epret tetszés szerint eloszlatjuk a piskótatekercs tetején.

Image

%d bloggers like this: