Túlságosan nagy volt az elvárás, ez biztos.
Mégiscsak az egyik legjobb vidéki étteremről van szó. Aminek már emblematikus étele is van. Amit blogbejegyzések, TV-műsorok és szaklapok százai dicsérnek. A főszakács Franciaországban szerepel versenyeken, az étterem pedig a magyar gasztrofesztiválok egyik legnagyobb csillaga. Alig vártam, hogy eljussak végre az IKON-ba…
Szinte borítékolható volt a csalódás. Ami nagyrészt igazából az én hibám. Telefonálhattam volna előre. Végülis nem járok havonta Debrecenben. Volt is egy ilyen érzésem előzőleg, hogy biztosan szünnap lesz amikor épp megyünk. Szünnap nem volt, de direkt 4 óra körül mentünk, hogy az előzőleg online tüzetesen átvizsgált ajánlatból az uzsonnamenüt is megkósolhassuk. De úgy tűnik, az értő olvasási képességeink nem a legjobbak, mert kiderült, hogy délután 3 és fél 6 között csak az uzsonnamenü öt darab fogása érhető el. Egy leves, az emblematikus debreceni, cézár saláta, hamburger, és csokitorta. Mindezt ráadásul igencsak flegma stílusban közölte a pincér, így a kedvünk kétszeresen is elment az evéstől. Az ő performansza egyébként ezzel még nem fejeződött be: ezután egész idő alatt olyan végtelenül mesterkélt volt, hogy szinte szégyelltem magam, hogy egyáltalán eszembe jutott betenni a lábam az étterembe. Ha ez lett volna az első „éttermi élményem”, valószínűleg soha többet nem mernék fehérabroszos helyre menni.
Végül a csirkebecsinált levest, a debrecenit és egy hamburgert kóstoltuk. A hangulatunk nem a legcsillogóbb volt, úgyhogy az itt következő vélemény semmiképpen sem objektív, de szerintünk: a levesben a zöldségek egy kicsivel tovább is főhettek volna; a hamburgerhús különösen finom volt; a debreceni pedig pont olyan volt, mint egy rendes sült kolbász.
Remélhetőleg lesz még lehetőségem máskor újra kipróbálni az Ikont, mert az étlap nagyon érdekes, a hírek pedig tényleg nagyon jók. De legközelebb nem felejtek el előre telefonálni.
