Végre hús! Ráadásul kifejezetten hőségriadóhoz illő kombinációban: fokhagymával és citrommal. Ez a párosítás amúgy is világbajnok, de most kiderül, hogy a fóliában sütés technikájával még fokozni is lehet a jót.

A főszereplő egyébként inkább a saláta, abban is legfőképpen a mák: elképesztően kíváncsiak voltunk, hogy mégis milyen lehet a “máköntet”. Elég jó, vagy inkább különleges, egy kicsit talán olyan, mint bundázott cukkinivirágot enni… nem annyira az íztől, inkább az élménytől esik hasra az ember.
És most, hogy végre tényleg itt a nyár, naponta ehetjük a görögdinnyét, például fetával. Hurrá!

Csirkemell fetás-görögdinnyés salátával, máköntettel
(2 főre)

csirkéhez:
1 egyész bőrös csirkemell
só-bors
2 ek olívaolaj
2 gerezd fokhagyma, felszeletelve
fél citrom
fél csokor petrezselyem

salátához:
a petrezselyemcsokor másik fele
1 fej saláta
fél fej vöröshagyma
negyed görögdinnye
7 dk feta sajt

öntethez:
3 kk majonéz
1/2 kk mustár
1 dl olívaolaj
só-bors
3 kk mák

A sütőt előmelegítjük 190 fokra. A csirkemellet megmossuk, alaposan letörölgetjük, majd egy teflonos serpenyőben olívaolaj előpirítjuk: először a bőrös oldalát, mozgatás nélkül 2 és fél percig pirítjuk, majd megfordítjuk és sütjük kb. 2 percig ugyanígy.  Ezután alufóliára tesszük, sózzuk-borsozzuk, a bőr alá tesszük a fokhagymaszeleteket, rászórjuk a petrezselyem felét felaprítva, ráfacsarjuk a fél citrom levét, majd felszeleteljük a citromot és a karikákat a csirkére helyezzük. Batyut formálunk a fóliából, jól lezárjuk, hogy a gőz ne tudjon távozni, és kb 15 percig sütjük a sütőben.

Közben a salátához a leveleket megmossuk és nagy tálba tépkedjük, rászórjuk a maradék felaprított petrezselymet, a vékony karikákra vágott hagymát, a felkockázott dinnyét (mag maradhat) és az apró darabokra tördelt fetát. Az öntethez minden hozzávalót összekevertük egy kis tálkában.

Amikor a csirke kész, kivesszük a batyuból, és nagyobb darabokra szeleteljük. Tálaláskor a tányérba mert salátát megcsöpögtetjük az öntettel, erre teszünk néhány darab csirkét.

%d bloggers like this: