Rebarbarás pite
Ingredients
A tésztához
A töltelékhez
A tészta megkenéséhez
Instructions
  1. A tésztához összekeverjük a liszteket a sóval, a cukorral és a mákkal, majd hozzáadjuk a felkockázott hideg vajat, és a kezünkkel gyorsan összemorzsoljuk.
  2. Hozzákeverjük a tojást és a tejet, majd jól összegyúrjuk.
  3. Golyót formázunk a tésztából, majd azt szétlapítjuk egy kb 2-3 cm vastag körlappá. Ezt betesszük a hűtőbe legalább 1 órára (vagy egy egész éjszakára).
  4. A töltelékhez a rebarbarát megmossuk, végeit levágjuk, majd 1 cm-es szeletekre vágjuk.
  5. A kukoricalisztet összekeverjük 5 ek vízzel, félretesszük.
  6. Egy nagy lábosban közepes lángon felrakjuk a rebarbarát a cukorral és 2 ek vízzel főni, és folyamatosan kevergetjük, kb 6-7 percig, míg levet ereszt. Ekkor hozzáadjuk a kukoricalisztes keveréket, és kb 30 percre félre tesszük hűlni.
  7. A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A tésztát kinyújtjuk kb 4-6 mm-es körlappá, és a közepére kanalazzuk a gyümölcsös tölteléket. A kanál hátával eloszlatjuk a gyümölcsöt, majd a széleket körbe felhajtjuk.
  8. Sütőlapra helyezzük, majd betoljuk a sütőbe és 40-45 percig sütjük, úgy, hogy félidőben csökkentjük a hőmérsékletet 180 fokra.
  9. Vaníliafagyival vagy csak magában tálaljuk.