Vaníliás-birsalmás cheesecake
Ingredients
Cheesecake
birsalmaszósz
Instructions
  1. A zabkekszet aprítógépben felaprítjuk (vagy egy zacskóba tesszük, és sodrófával, esetleg más célszerszám segítségével porhanyósra törjük). Összekeverjük az olvasztott vajjal, majd egy kisebb, kb. 20 cm-es kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral, és az aljába egyenletesen belenyomkodjuk a vajas kekszet. 20 percre hűtőbe tesszük.
  2. Közben előmelegítjük a sütőt 145 (!) fokra, és elkészítjük a tölteléket. Ehhez egy tálba tesszük a krémsajtot, a porcukrot, a tojásokat, a tejfölt, a citromlevet, a vanília kikapart magjait (az üres vaníliarudat ne dobjuk ki, felhasználásra kerül a sziruphoz!) és a vaníliaaromát. Kézi habverő segítségével homogénné keverjük. Ráöntjük a kekszalapra, majd 35 percig sütjük. Ekkor lekapcsoljuk a sütőt, az ajtaját pedig résnyire nyitva hagyjuk (kitámaszthatjuk pl. egy fakanállal), így hagyjuk kb. 1 óra alatt kihűlni a tortát. Áttesszük a hűtőbe egy éjszakára.
  3. Másnap egy kisebb lábasban felmelegítjük a vizet és felolvasztjuk benne a cukrot. Meghámozzuk és negyedeljük a birsalmát, majd magházát eltávolítva a szirupba tesszük. Hozzáadjuk a citromhéjdarabokat és a vaníliát, majd két órán át alacsony lángon gyöngyöztetjük. A gyümölcsöt kivesszük a lábasból és lehűtjük, a szirupot pedig erős lángon felére beforraljuk. A birsalmát felkockázzuk, a cheesecake tetejére tesszük, és leöntjük a sziruppal.