Ezen a nyáron már harmadik alkalommal grilleztünk barátokkal, annak ellenére, hogy az időjárás egyelőre nem valami barátságos. Ez azonban senkit ne tartson vissza, mert hát kevés jobb dolog van annál, mint sokan együtt enni. Meg sörözni, dumálni, klassz zenéket hallgatni és bombabiztos recepteket, valamint kemenceépítési trükköket megosztani!

Most legfőképp hamburgert szerettem volna enni, így a következő előkészületeket tettem:
• megsütöttem Fűszeres Eszter tökéletes hamburgerzsömléjét. Tényleg szuperjó recept, kezdő kenyérbajnokok is tuti sikerre számíthatnak.
• bekevertem a húspogácsának való húst Dolce Vita receptje alapján (Vrábel Krisztina – Főzd Magad!, Alinea Kiadó, 2011). Eléggé ütősre sikerült, pedig ez volt életem első ilyen próbálkozása.
• készítettem egy kis majonézes szószt: jól kikevertem 7 ek tejfölt 2 ek majonézzel, hozzákevertem egy vékony szál újhagymát (a zöldjét felkarikázva, a fehér részt pedig apróra vágva) és 5 ág rozmaring felaprított levelét, végül sóztam-borsoztam.
Mindehhez szükség volt még a tűzcsiholó fiatalemberek szakértelmére, klassz társaságra, helyszínként pedig a hand-made SzobaTeraszra. Ja és persze rengeteg sajtra, MézesMaci szószra, ketchupra, mustárra, paradicsomra, savanyú ubira és salátára. Éljen a szabadtéri grillezés!
%d bloggers like this: